Csillogó Cirkusz II. 6.

Már több hónap telt el a monacói nagydíj óta és éppen apáékhoz mentem családi ebédre. A nagydíj utáni héten elköltöztem, bár nem akartam, mert rossz volt bemenni az üres lakásba. Beálltam a garázs elé és bementem a lakásba.

- Aroooon! – ugrott a nyakamba Virág. – Annyira jó, hogy itt vagy.

- Így van, hiányoztál. – ölelt meg apám is. Hannah csak pakolászott tovább ami rosszul esett. Most már biztos voltam benne, hogy ő harcolta ki, hogy elköltözzek.

- Szia, foglalj helyet. - mondta, de fel se nézett. Apám helyet foglalt a családfőn mint mindig én pedig kihúztam a jobb oldalán lévő széket, de időm nem volt leülni mert Hannah oda lépett.

- Kedves vagy, köszönöm. – vigyorgott majd leült a kihúzott székre. Éppen nyitottam a számat, hogy valami rondát vágjak a fejéhez amikor apám belenézett a szemembe és tudtam, jobb ha meg se szólalok. Leültem az asztal másik végéhez és közben figyeltem Hannah behízelgő modorát. Még soha nem vettem észre, hogy ő ilyen. Nem értettem miért kell itt lennem, de úgy éreztem jobb amíg nem tudom.

- Annyira rossz nélküled itthon. – mondta lefele görbülő szájjal Virág. Rámosolyogtam majd lopva Hannahra néztem aki elhúzta a száját. Apám viszont úgy tűnik nem akar tudomást venni erről, kedvesen mosolyog mint mindig.

Már a desszertet ettük amikor apám megköszörülte a torkát.

- Lenne egy bejelenteni valónk. – fogta meg Hannah kezét majd rám nézett.

- Csak nem szétmentek végre? – szemétkedtem. Felemeltem a boros poharat és belekortyoltam.

- Nem, Sebastian megkérte a kezem. – mondta fontoskodva. Kiköptem a számban lévő bort a fehér abroszra a meglepetéstől.

- Micsoda? – hüledeztem. – Apa beszélni akarok veled. MOST! – dobtam le az asztalra a szalvétát és célba vettem a konyhát. – Mégis mit gondolsz mit csinálsz? Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? – szidtam le.

- Aaron te magad mondtad, hogy lépjek tovább és ebbe nincs beleszólásod. – dőlt neki a csukott ajtónak.

- De van! Mégiscsak a mostohaanyám lenne! Apa nem hagyom, hogy elvedd! – csaptam a pultra dühömbe. – Nem látod, hogy ez a célja? Hogy kiakar forgatni a vagyonodból? Csak a neved miatt van veled, már rég itt hagyott volna! – vitáztam.

- Eltudom dönteni mi a jó nekem. Nagy fiú vagyok már. – kezdett feldühödni ő is.

- Úgy látszik még sem! Igen, lépj tovább, de miért ezzel a nővel? Rengeteg okos és szép, kedves nő van a világon. Nem Hannah a Nagy Ő apa! - sétáltam dühösen elé. Nem figyeltem mit mondok, és ez hiba volt már ahogy kimondtam meg is bántam az utolsó mondatom.

- Nem, tényleg nem ő a Nagy Ő. – lépett közvetlen elém. – De azt veszek el akit akarok.

- Ez dedós hozzá állás egy két gyerekes apához képest! – köptem a szavakat. – Megszégyeníted anya emlékét azzal, hogy ezt a ribancot elveszed! – épp, hogy végig mondtam a mondatot csattant az arcomon életem első apai pofonja. Pár pillanatig abba az irányba néztem amerre a lendület elfordította a fejem majd mélységet utálattal vissza néztem rá.

- Soha viszont nem látásra Sebastian Vettel. – mondtam a szemébe iszonyatos dühvel majd kicsörtettem a házból és bevágtam magam után az ajtót. Feltéptem a kocsi ajtaját és már ott sem voltam. Megütött. Képes volt megütni az miatt a nő miatt. Nem maga az ütés fájt, hiszen megszoktam a testi fájdalmat a sok balesetem és egyebek miatt. Az fájt, hogy ő, pont Ő kezet emelt rám. Beharaptam az alsó ajkam és próbáltam vissza fojtani a könnyeimet. Utoljára 7 évesen sírtam és nem most fogom ezt megtörni. Otthon csak a ház előtt álltam beszaladtam felkaptam 1 üveg vodkát a bárszekrényről és meg sem álltam anya házáig. Bementem és beleültem a hintaszékbe. kibontottam az üveget és elkezdtem betermelni az alkoholt. Néztem ahogy a nap besüt a hatalmas ablakokon és fénnyel árasztja el a szobát. Néztem a régi játékokat és magamba szívtam azt a nyugtató illatot ami az egész házban terjengett. Fogalmam sem volt mikor aludtam el, de másnap délelőtt ébredte fel a hintaszékben, fájt mindenem de nem érdekelt. Az üvegben nem maradt valami sok. Haza autókáztam és elkezdtem bepakolni az utolsó előtti futamra.

Japán, Suzuka. Apa minden versenyre kijárt, csak erre az egyre nem és ez most nekem kapóra jött. Egész héten csak buliztam és rendezvényekre jártam.

Már vajában ment a verseny amit én vezettem amikor leszakadt az ég. Úgy ömlött az eső, hogy szinte egy összefüggő falat alkotott.

- Piros zászló, piros zászló. – mondta Kate a fülembe. – Vezess óvatosan a gumik 30%osak. - Vele sem volt semmi változás, ami most cseppet sem érdekelt. Elválasztottuk a munkát a magánélettől és ez így volt jó. Pillanatok alatt történt minden. Próbáltam a zuhogó esőben is megtartani az első helyet amikor az egyik kanyarban hiába nyomtam a féket, az autó felúszott és nagy sebességgel neki vágódtam a betonfalnak.

Éreztem a fájdalmat de csak tompán. Hallottam a hangokat de csak tompán. Mintha az a burok ami az esőt más irányba viszi elzárta volna tőlem a külvilágot.

- Szervusz Aaron. – csengett egy női hang mögülem. Megfordultam és nem értettem semmit.

- Anya? – kérdeztem megdöbbenve. – Ez, hogy lehetséges? Te vagy az? – lettem egyre kétségbeesettebb.

- Igen Drágám, én vagyok az. – mosolyogott amitől a szívembe melegség költözött és elmúlt minden félelmem. – Hogy lehetséges? Élet és halál közt vagy.

- De hát…

- Felúszott a kocsid és neki csapódott a falnak. Ugyan ott ahol én is neki vágtam. – magyarázta. – Apád minden bizonnyal a TV-előtt fogja a fejét és imádkozik. – mosolygott huncutul.

- Nem érdekel mi van vele. – vontam meg a vállam és figyeltem ahogy oda sétál hozzám és közvetlen előttem megáll.

- Ne mondj ilyet. Hibázott amikor megütött, de valljuk de Kicsikém, hogy te provokáltad ki. Nem volt szép amiket a fejéhez vágtál. Igazad volt, de nem volt szép dolog. – kacagott fel. – Szeretlek kisfiam és apád is nagyon szeret. – ölelt meg. Nem emlékeztem milyen egy anyai ölelés, de már értettem mi az a furcsa illat a házában ami megnyugtat. Az ő illata. Az ölelésében teljesen megnyugodtam és már tudtam, hogy kikell békülnöm apával, ha vissza mehetek.

- Anya hiányzol neki. Szeret téged és én is. Miért hagytál ott minket? – sok év után először sírtam volna, de nem voltak könnyeim.

- Figyellek titeket és vigyázok rátok amennyire tehetem. – mosolyogott. – Nem tudtam mit tenni. Ez volt nekem megírva. Ha választhattam volna, biztos, hogy veletek maradok. – mosolygott még mindig. Éreztem, hogy valami húz az ellenkező irányba nagyon erősen. – Menj Kicsikém. Még sok dolgod van az életben. – nyomott egy puszit a homlokomra. – Vigyázz magadra és apádra is. Szeretlek titeket.

- Mi is szeretünk anya. – épp végig tudtam mondani amikor hírtelen felpattantak a szemeim és egy fehér szobában voltam. Éreztem, hogy valaki fogja a kezem. Oda néztem és Kate feje pihent az ágyam szélén. Mögötte egy fotelben apám aludt és az ő ölében a húgom is édesen szuszogott. Szememmel végig pásztáztam apám mindkét kezét, de nem volt rajta gyűrű. A nyakában viszont ott lógott az igaz szerelmét jelképező két gyűrű. Elmosolyodtam mert eszembe jutott az anyával folytatott beszélgetés, ha nem csak egy álom volt. Nem foglalkoztam vele, hogy igaz volt-e vagy sem, mert boldog voltam. Még mindig éreztem az ajkait a homlokomon és az ölelését. Még mindig hallottam a kicsilingelő nevetését, beszédét és még mindig az orromban éreztem az édes illatot.