Csillogó Cirkusz II. 3.

Még ez is csak bevezető :D Kiszámíthatónak értem magam... :D Nem baj, nem akartam átírni :D. Lassan jön a java :D sok-sok kritikától jobb az író kedve.. khm.. Bár elkényeztettek már így is :) Az egyik kommentre válaszolva, pedig minden ki fog derülni. :D Alig várom már, hogy hozhassam nektek a pörgős részeket :D Egyenlőre ismerkedjetek a mi Aaronunkkal. Én is Sebire szavazok azért még mindig ;) Ha jönnek a futamok majd tessék nézni őket! :D Pusz nektek :D

Egyből hátra arcot csináltam és szembe néztem a keresztapámmal.

- Kimi mit csinálsz itt? – támadtam le, nem akartam, hogy megkérdezze, én mit csinálok itt. Mert nem tudtam, mi húzott ide. Talán a kíváncsiság, hogy apa hova tűnik el.

- Mint tudod itt lakom nem mesze. És láttam amikor bejöttél. – dőlt neki a falnak zsebre tett kézzel. Az arcán már látszott az idő vasfoga. Világszerte imádott Jégember megöregedett.

- Hiába kérdezném meg, te mit csinálsz itt, igaz? Hogy találtál ide? – sétált oda a hintaszékhez és végig simított a karfáján. Látszott rajta, hogy valahol a múltban járhat.

- Láttam párszor ide jönni apát. – mondtam el az igazat egyből. Rám nézett.

- Abban a házban laktatok míg Virág Norton Vettel nem hagyott itt minket. – mondta elrévedő tekintettel. – Az után költöztetek ide, miután megszülettél. Egészen addig abban a házban laktak a szüleid ahol most laktok. – magyarázta. – A ház azóta is úgy áll, ahogy Virág kilépett belőle a kezében veled. Sebastian mindig ide jön gondolkodni, én is szoktam látni. A falakból és mindenből még mindig az a régi fiatalság üt vissza. Borzalmas miket műveltünk. – nevetett. – Hannah megkérte apádat, hogy a ti házatokból minden holmit ami anyukádé volt vigyen el. Nagyon kevés dolog maradt ott. Mindent áthoztunk ide.

- Hogy lehet valakit 19 év után is így szeretni? Nem gyászolta meg? Nem fogadta még mindig el? – tettem fel a kérdéseimet amit apámnak soha nem mertem.

- Ezt hívják Igaz szerelemnek. – mosolygott keserűen. – Meggyászolta és el is fogadta. – lenézett a földre és ismét elrévedt a tekintete. – A verseny után bent ültünk Virág szobájában órákon át. Sebastian, te és én. Ott tetted meg az első lépeidet. Virág egyik pulcsiját vitted oda Sebinek és anyukádat kerested. – mesélte és a szemében könnyek csillogtak még most is. – Talán akkor jöttünk rá mindketten, hogy tényleg nem fog vissza jönni amikor neked próbáltuk elmagyarázni. Sajnálom, hogy így alakult. De biztos vagyok benne, hogy a mai napig figyel téged és rosszalja azt amit művelsz. – rám emelete a szemeit és oda csoszogott hozzám. – Aaron nem jó amit művelsz.

- Ti is ittatok és te is nőztél. – fontam karba a kezem. Szíven ütött, amit mondott, de nagyon figyeltem, hogy ne jelenjen meg az arcomon.

- Aaron az más világ volt. Mi azt azért csináltuk, hogy ne szürküljünk bele a mindennapokba és akkoriban a pilótáktól szinte már azt várták el, hogy gépek legyenek. Mindig a határ felett vezessenek és ne hibázzanak. – fogta meg a két vállam. – Aaron mi saját magunknak csináltunk nagy nevet és ha ittunk és attól volt hangos az összes újság, akkor a saját nevünket szennyeztük vele. De te azt rombolod amit Sebastian felépített. A te személyednek még nincs akkora hatása mint az övének ezért az ő nevét rombolod.

- De én nem akarok apám árnyékában élni! Megnyertem az első 5 versenyemet, kijár nekem a tisztelet! – ráztam le a kezeit.

- A szüleid vére van az ereidben, a véredben van a tehetség. Remek a teljesítményed és egyedül, de ahhoz legalább 1 VB címet össze kell szedned, hogy megjegyezzék a neved. Ha pedig teljesen ki akarsz lépni apád árnyékából túl kell szárnyalnod a 8 VB-címét! – a végét már alig hallottam mert kirohantam a szobából le a lépcsőn és feltéptem a bejárati ajtót de ott neki ütköztem apámnak. Nem hagytam időt neki, hogy megszólaljon megkerültem és kirohantam a kocsimhoz. Bevágtam magam a vezető ülésre és az ajtót már mentek közben csaptam be. Berohantam otthon a házba felrohantam a szobámba és minden cuccomat amit vinni szoktam futamokra bedobáltam pár bőröndbe. Nehezen behúztam a cipzárt és magam után húzva levágtáztam a lépcsőn. Az előtérben a húgom éppen a cipőjéből bújt ki. elmasíroztam mellette.

- Hova mész? – kapta el a kezem.

- El. – rántottam ki a kezem a szorításából.

- Nem hagyhatsz itt! – rohant utánam mezítláb.

- 15 éves vagy. Nem lesz bajod. – dobáltam be a hátsó ülésre a csomagokat.

- Aaron mit művelsz? – jött ki Hannah is a házból.

- Elmegyek. – nyitottam ki az első ajtót és beültem.

- De hova? Mikor jössz vissza? – sírta el magát húgom.

- Nem tudom. Vigyázz magadra húgi. – néztem rá és tövig nyomtam a gázt. Ahogy az utca végére értem egy piros Ferrari jött velem szembe. Apám megdöbbent arccal nézett rám ahogy elhajtottam mellette. Mielőtt befordultam volna a sarkon belenéztem a vissza pillantóba még láttam ahogy apám megforgatja a kocsit és utánam indul. Rátapostam a gázra és kihajtottam az autópályára. Alattam a Ferrari mint egy nagymacska dorombolt pedig már 170-nel mentem. Kivágott mellém a piros Ferrari és apám elkezdett mutogatni, hogy álljak félre. Előre néztem én még jobban ráléptem a gázra. Apám nem szokott száguldozni soha nem ment a 180-nál többel. Rápillantottam a sebesség mérőre ami 210-et jelzett, de másik Ferrari még mindig a nyomomba volt. Elkezdett csörögni a telefon a tartóba ami a műszerfalhoz volt erősítve. Apám hívott.

- Vezetés közben, sose telefonálj. – utánoztam Hannah vékony hangját.

- Állj félre!- mondta teljesen nyugodt hangon, pedig már 220-al mentem.

- NEM. – ordítottam. – Hagyj békén. Lassíts bajod lesz.

- Nekem bajom? – nevetett fel. – 220-nál? Régen tudod mennyivel mentünk fiacskám? 320 körüli tempóval. Állj félre vagy durvább eszközökhöz nyúlok. – nyomta komoly hangon.

- Próbálkozz csak vénember. – terjedsz szét a testembe a jól ismert adrenalin és a versenyzés öröme.

- Ez a vénember elkeni a szádat zöldfülű. – nevetett ő is. Soha nem versenyeztem még vele. Tövig nyomtam a gázt és elkezdtem kerülgetni a kocsikat. Pont le akartam hagyni egy másik fekete Ferrarit amikor ő is beszállt a játékba és ő is nyomta ahogy tudta. Nem bírtam nem vigyorogni, annyira jól esett száguldani az autópályán. Áthágni a sebesség határt és mindenkit magam mögé utasítani. Apám bevágott elém és elkezdett lassítani. Mögöttem a másik Ferrari is követte a lassításunkat. Már csak 190nel mentünk amikor az autópálya rendőrsége elkezdett utánunk jönni. Apám egyből rálépett a gázra. Eltudtam képzelni milyen pajkos fény villan a szemében. Simán kitudnánk fűzetni a bírságot, de apám kitudná magyarázni. Mégsem teszi, inkább gyorsát, hogy hagyjuk le őket.

- Tipikus… - nevettem. Maxra tekertem a zenét a kocsiban és még jobban gyorsítottam. 290-nel száguldoztunk így hárman tovább. Pillanatok alatt történt minden. Valahogy meg akartak minket állítani gondolom, mert kordonokat raktak ki. Pont végig futott az agyamon a fékezés ötlete mikor az ismeretlen Ferrari elém vágott és minden gond nélkül átvágott a kordonok közt. A légáramlat messzire vitte őket.

- Hát ez kurva jó! – nevettem felszabadultan. Fogalmam sem volt merre lehetünk, de nem is érdekelt. Legszívesebben egész nap nyomta volna a gázt, de rendőr kocsi sorfal állt nem messze így annyira volt időm, hogy padlóig nyomjam a féket és oldalra rántottam a kormányt és oldalt csúsztam pontosan az ismeretlen Ferrari mellé. Apám is stílusosan megérkezett mellém és egyből kiugrott a kocsiból de a vigyor a képén még mindig ott volt. Én is nevetve szálltam ki, de egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni amikor megláttam, hogy Kevin Majer száll ki a másik Ferrariból vigyorogva. A rendőrök szerintem nem tudták most mit csináljanak. Apa és Kevin lepacsiztak majd Kevin oda jött hozzám.

- Nem vagy semmi. – nyújtott kezet. – Jövőre szívesen látnálak a Ferrarinál. – látszott a szemében mennyire büszke arra, hogy ő a Ferrari csapatfőnöke.

- Ahhoz majd lesz egy- két szavam. – nevetett apa. – Jobb? – nézett rám mosolyogva.

- Sokkal köszi. – nevettem én is. – De ahogy látom nektek is jobb most. – csak vigyorogni tudtam ahogy bólogattak egyszerre.

- Uraim, több ponton is megszegték a kreszt és menekültek a rendőrség elől. – jött oda egy egyenruhás hapi.

- Szerintem ezt megtudjuk beszélni, jegyzőkönyv és a média bevonása nélkül is. – ment oda apám sunyin vigyorogva hozzá.