Monshe: Most és mindörökké

Hatalmas Köszönet Monshe Drágának, hogy a Csillogó Cirkuszhoz!

4 évvel ezelőtt történt minden. Akkor veszítettem el azt a nőt, aki az életet jelentette nekem. Egyedül maradtam egy aprócska fiúval, a mi kisfiunkkal. Sajnáltam Aaront, mert tudtam, hogy nem lesz kézzel fogható emléke arról a csodálatos nőről, akinek azt mondhatta volna, anya. Nehéz volt egyedül, de nem lehetetlen. Mindent kibírtam, mert a kicsi fiamban viszont láthattam mindent, amit imádtam a feleségemben. Ránéztem a gyermekre magam mellett. A kórház folyosóján lévő székeken játszott az autóival. Ő nem izgult, még nem értette, hogy mi is történik most. Csak annyit tudott, hogy lesz egy kistestvére. Elmerengve bámultam hol őt, hol azt az ajtót, amely mögött az élettársam éppen a szülés fájdalmaival küzdött. Végül 6 órányi várakozás után meghallhattuk egy kicsi sírását.

- Apa, miért sír a baba?- fordult felém Aaron.

- Nem tudom, kicsim- ráztam meg a fejem. – Minden kisgyerek sír, mikor megszületik. Te is sírtál.

- Nem, én sosem sírok- tiltakozott. – A nagy fiúk nem szoktak sírni.

- Gratulálok, apuka!- lépett ki egy kedvesen mosolygó, 50-es éveiben járó nővér egy plédcsomaggal a kezében. – Egészséges kislány.

Meghatódva nyújtottam a kezem a kis csomagért, majd megtekinthettem a csodaszép gyermeki arcot. Néhány pillanatig gyönyörködtem benne, utána pedig leguggoltam a fiam elé.

- Aaron, bemutatom neked a kishúgodat- mosolyogtam el.

- Mi a neve?- pislogott a hatalmas szemeivel.

- Virág- vágtam rá azonnal. – Ő Virág Vettel, a testvéred.

- Szia!- suttogott Aaron. – Én vagyok a nagy és okos bátyád- közölte a kislánnyal, aki elmosolyodott.

- Uram, ideje, hogy elvigyük a kicsit aludni- lépett mellém a nővér,

- Adhatok neki búcsú puszit?- érdeklődött a fiacskám.

Igenlően bólogattam, ő pedig óvatosan odahajolt a törékeny baba fölé és megpuszilta az arcát. Felkeltem guggoló helyzetemből, homlokon csókoltam a lányomat és visszaadtam a nővérnek.

- Akkor Virág néven anyakönyvezzük?- kérdezett még rá a dologra.

- Igen- bólintottam határozottan és nem érdekelt, hogy az anyja mit fog gondolni.

*****

Hűvös őszi nap volt. A temető rengeteg sírköve között egy férfi sétált. Az egyik kezével egy aprócska fiú kezét fogta, a másikban bébi hordozót tartott, amelyben egy rózsaszínbe bugyolált hercegnő aludt. A kisfiú azon kezében, amellyel nem az édesapja kezét fogta, egy hatalmas csokor orchidea kapott helyet. Céltudatosan mentek előre, mígnem megálltak egy sír előtt. Az én nyughelyem előtt. A férfi elengedte a gyermek kezét és végigsimított a feliraton. A fiúval együtt tették a csokrot a vázába, majd némán néztek maguk elé.

- Szia, szerelmem!- szólalt meg végül a férfi.

- Szia, Sebastian!

- Tudod, most van a Japán Nagydíj. Úgy érzem, sosem leszek képes újra ott vezetni- jegyezte meg.

- Semmi baj!

- Persze a többiek, közülük is főleg Kimi, próbálnak rávenni, de ebből nem engedek.

- Makacs vagy, Seb! De megértem.

- Elhoztam magammal Aaron babát is- mosolyodott el halványan és megsimogatta a fiúcska fejét. – És elhoztuk neked bemutatni életem legnagyobb szerelmét utánad.

- Már nagyon kíváncsi voltam rá.

- Ő itt Virág Vettel, a kislányom- vette ki a gyereket a hordozójából.

- Mit mondtam neked a nevekről, Sebi?

- Tudom, tudom, megbeszéltük, hogy nem fogjuk elnevezni a gyerekeket magunkról. De képtelen voltam más névre gondolni, mikor megláttam őt. Lehet, hogy nem te vagy az anyja, de a szeméből ugyanaz a vidámság és életszeretet sugárzik, mint a tiédből- magyarázta nagy vehemenciával.

- Bárcsak melletted lehetnék és a mi kislányunkat tartanád a kezedben.

- Mindig te leszel életem egyetlen szerelme, remélem, hogy ezzel tisztában vagy- simogatta a baba hátát, mivel ébredezni kezdett.

- Most és mindörökké, Seb!

- Apa, én is beszélhetek anyával?- kérdezte hirtelen Aaron.

- Persze, kicsim!- bólintott rá Sebastian.

- Lehet négyszemközt?- érdeklődött tovább a kisfiú.

- Itt leszünk nem messze, jó?- nézett rá a férfi, majd elsétált és a kisgyermek ott maradt a sír előtt.

- Szia, anyuci- tette a kezét egy pillanatra a márványba vésett névre.

- Szia, Aaron baba!

- Megkértem anyát, hogy hozzuk el Virágot hozzád, mert neked is ismerned kell a kishúgomat- magyarázta egészen halkan.

- Köszönöm, édesem, te vagy a legfigyelmesebb kisfiú!

- Apa Virágnak nevezte el utánad- mesélte a kicsi tovább. – Én örülök neki nagyon, Hanna meg beletörődött. És bár nem te vagy az anyukája, szerintem olyan, mint te.

- Aaron szívem, nincs is nálad jobb fiú a világon!

- Hanna ott lakik velünk, ő most az új anyukám. Vagy valami olyasmi. De nekem nem kell új anyuka- jelentette ki komolyan.

- Sosem lesz új anyukád!

- Nekem te kellesz! Vissza akarlak kapni!- pityeredett el a kisfiú.

- Aaron, gyere ide!- guggolt le Sebastian mellé. Átölelte a kicsi gyermeket és a hátát simogatta. - Figyelj rám egy picit- törölte meg a férfi a kisfiú arcát. – Hanna sosem lesz az új anyukád. Neked Virág Norton az anyukád, az autóversenyző, aki mindig velünk van. Itt- tette a kisfiú egyik kezét a pici mellkasra, a szívére – és itt- tette a másik kezét a saját szívére.

- Mindig melletted vagyok, akkor is, mikor nem tudsz róla.

- Ha szomorú vagy, ha hiányzik, akkor szólj nekem, kicsim! Én mindig ráérek veled foglalkozni, mert te és Virág vagytok a legfontosabbak az életemben- cirógatta a gyermeki arcot. – És természetesen az anyukád.

- Köszönöm, Seb!

Percekig álltak némán a sír mellett. Nem szóltak semmit, csak a szeretett nőre gondoltak. Beszéltek a kövekhez, amelyek a nyughelyét jelezték, de választ senki nem adott nekik. Fájt a hiány, amit az okozott, hogy nem állt mellettük a mindig vidám és szertelen autóversenyző, aki a világ közepe volt számukra.

- Szeretlek, anya!- suttogta el Aaron még egyszer.

- Én is szeretlek Aaron baba!

- Szeretlek, Virág! Most és mindörökké!- súgta Seb és a kezei végigfutottak még egyszer a néven.

- Szeretlek, Seb, amíg világ a világ!

A férfi visszafektette a kislányát a hordozóba, megfogta a kisfiú kezét és elindult. Még szinte alig indultak el, mikor egy nagyobb szélroham futott végig a néma temetőn. Sebastian visszafordult, maga sem tudja, hogy miért. Az egyik orchidea a földre hullott, pontosan oda, ahol a kislány hordozója állt még pillanatokkal korábban. Seb felvette az apró növényt és a baba mellé fektette, aki kicsi kezével megmarkolta a virág szárát és békésen szunyókált tovább…

Happy Birthday Sebastian!!

Csilla kreált nekünk képeket!! :)

BOLDOG SZÜLINAPOT SEBI!!!

Valami elkezdődik és Valami véget ér.

Mint mindennek ennek is vége lett.

Köszönöm mindenkinek, hogy olvasta, és remélem sikerült titeket elkalauzolni Virág és Aaron történetébe.
Ha később olvasod, akkor is szeretnélek megkérni rá, hogy ha más nem, ide egy összefoglaló kommentet írj, hiszen az oldalt továbbra is figyelemmel kísérem, és jól esik, ha valaki gond rám :)

Köszönöm, hogy megírhattam nektek ezt a két történetet, és köszönöm a kommentálokat, és persze azt, hogy olvastátok rendíthetetlenül. =)!


További történeteim/oldalaim:
Midnight Lady
Miss Norton
My Lucky Loser
FunnyF1 ( nem egyedül szerkesztem)

Csillogó Cirkusz II. 18.

Hát köszönöm mindenkinek aki végig kísérte a Csillogó Cirkuszt a hosszú: néha vicces, néha komoly, néha fájdalmas útját. =) Aki olvasta de még nem írt komit szeretném megkérni, hogy most tegyen kivételt, és így a végén egy nagy összegző kommentárt írjon. Persze erre szeretnék mindenkit megkérni. Köszönöm a kommentárokat is, néha tényleg csak azok tartottak a ficc írás mellett. =) Azt hiszem elmondhatom, hogy sírtunk és nevettünk együtt, hiszen Virág halálát én is megsirattam. =) Hát Köszönöm! Majd érkezem egy meglepetéssel. Olyanoknak lesz jó dolog, aki nem tud minden futamot megnézni, vagy lemaradt valamiről. Esetleg elaludta. :D Legjobbakkal is megesik egy-egy unalmas nagydíjon... :D

Kate végig lent volt a velük én egész végig fent feküdtem az ágyamba és üres fejjel néztem a plafont egész addig míg nem hallottam meg a leparkoló kocsi hangját. Kilestem az utcára néző ablakomon és pont láttam, ahogy apa kiszáll a kocsiból. Szépen nyugodtan sétáltam le a földszintre. Mire leértem apa már a konyhába töltött magának alma levet. Belestem a nappaliba és keményen ránéztem a húgomra akinek a szemén látszott, hogy sírt. Kate egyből odajött hozzám és oda bújt a mellkasomra.

- Ez nagyon gonosz és szemét dolog amit művelsz. – súgta oda.

- Nem érdekel. – vontam vállat és a fej felett ismét ránéztem a kanapén ülő Virág, Bryan párosra. Az utóbbi sóhajtva kelt fel és elindult apa felé aki mit sem sejtve éppen szendvicset csinált.

- Bryan hello! – mosolyodott el. – Te hogy-hogy itt vagy? Kibékültetek Aaronnal? – nézett rám kérdőn. Virág egyből a szerelme mellett termett de már késő volt Bryan elhatározta magát.

- Beleszerettem a lányába. – mondta egyszerűen. Egy pillanatig néma csend lett.

- Mit csináltál? – kérdezett vissza apám komor arccal.

- Beleszeretettem. – mondta ismét. – Egy ideje már találkozgatunk. – ez megőrült, ha valamit hát ezt nem kellett volna elmondania.

- Megrontottad a lányomat? – kérdezte vészjóslóan.

- Ha ez arra akar utalni, hogy lefeküdtünk-e akkor igen. – mondta Bryan. Tényleg megőrült. Apán látszott, hogy nagyon nehezen fogja vissza magát.

- Virág ez igaz? – nézett szigorúan rá, de csak bólintani bírt szegény. Soha nem volt még szemben apával. Ha bajt csináltunk ami miatt mérges lett volna akkor is én vittem el a balhét. Mindig kitudtam, magyarázni nála. – Takarodj a házamból Bryan. MOST! – ordította már a végét. Virág elengedte Bryan aki nem szította jobban a tűzet és kivonult. – Ne merészelj vele találkozgatni. – mutatott Virágra rettentő mérgesen.

- De én szeretem! – toppantott a lábával sírva. Mind megőrültek. Inkább hagynák lenyugodni és utána puhítani. – 16 éves vagyok! Nem dirigálhatsz nekem!

- Az apád vagyok ! Az, hogy soha nem ordítottam vagy tiltottam valamit nem jelenti azt, hogy bármit szabadna! – mondta vissza fojtott dühvel. – Most takarodj a szobádba és meg ne tudjam, hogy találkozgatsz vele! Ha kell elküldelek egy bentlakásos apáca iskolába. Megértettél?

- NEM! – ordította Virág. – Nem vehetd el tőlem a szerelmet! – hisztizett. – Ha kell elszököm, küldj ahova akarsz de eltudok szökni!

- Meg ne próbáld! Emlékeztetlek, hogy ha máshogy nem megy elküldhetlek anyádhoz! – fenyegette meg .

- Nem tennéd! – vágott vissza Virág, de nem valami nagy meggyőződéssel.

- Biztos vagy benne? – kérdezett vissza apa szigorúan. – Nem leszel egy 10-11 évvel idősebb pasi kurvája pár éjszakára, hogy eldobjon!

- Én ebbe nem lennék biztos. – jegyeztem meg. Én is megőrültem, úgy tűnik. – Bryan felvállalta, hogy szereti. És n feltételezz olyat, hogy Virágból kurva lenne. – oltottam picit le apámat, hogy észhez térjen.

- Nem feltételezem, de Bryan képes azzá tenni. Egy szerelmes tininél bármit ellehet érni! – mondta immár nekem.

- Őket ismerve nem tart sokáig a nagy szerelem. – mondtam magabiztosan. – Hidd el amint nem kell titkolni máris nem lesz olyan édes. Egyébként meg alig tudnának találkozni és hidd el nem bírják sokáig egymás mellett. – mondtam komoly arccal. A két lány teljesen megdöbbenve nézett rám.

- Rendben. – bólintott apám. – Áldásom adom az egészre, de ha a tanulás rovására megy vagy lógni mersz akkor vissza vonom és mész anyádhoz! – nézett szigorúan húgomra. – És üzenem Bryan- nek, hogyha ez meglátszik a pályán repül a pilóta ülésből. – fordult vissza a szendvics készítéshez. – Még az se bánom, ha a sajtó megtudja, de ő magyarázza ki és nem én vagy a sajtósa! – mondta még keményen. Pár perc csönd telepedett a szobára. El se hittem, hogy én magam győztem meg apát erről az egészről. Ahogy ránéztem a két lányra ők sem nagyon akarták elhinni. Vállat vontam majd felsétáltam a szobámba Kate-tel a nyomomba.

- Köszönöm bátyus! – ugrott elém Virág és megölelt. – Örülök, hogy te vagy a bátyám!

- Sokkal tartozol. – mondtam vigyorogva. – Nagyon sokkal. – pakoltam arrébb és behúztam magam után a szobámba Katet.

Már több hónapja volt annak, hogy Virág és Bryan zöld utat kapott. Mind előre megmondtam mindössze 1 hétig voltak együtt. Ha jól hallottam a sajtóra fogták, hogy szétszedik őket. Persze így egyszerűbb volt mint bevallani, hogy csak a titkolózás miatt volna annyira érdekes. Én nem szóltam semmit csak vigyorogtam amikor kiderült, hogy szétmentek. Apa is csak rám kacsintott. Ma voltunk Kate-tel 1 évesek amire nagyon büszke voltam. Sokat változtam mellette de ezt senkinek nem vallottam volna be. Ettől függetlenül ezt mindenki tudta. Már vége volt a szezonnak és ismét én lettem a VB. Jövőre Kevin csapatában, a Ferrarinál fogok vezetni. Fura lesz, hogy Kate is és apa is vetélytársaim lesznek. De már vártam.

Mivel nem sokára itt volt a karácsony már több helyen is állt a hó így kicsit megnehezítette azon tervemet, hogy siessünk. Kate- nek fogalma sem volt, hogy hova megyünk csak apa tudta hiszen vele voltam itt pár napja a papírokat elintézni.

- Aaron hol vagyunk? – nézett rám értetlenül mikor egy nagy fehér épület előtt álltam meg.

- Mindjárt megtudod. – segítettem ki a kocsiból. Kate egy nagyon karrierista nő volt, és mint nem rég bevallotta nem lehet gyerekünk. Aznap este fogalmazódott meg bennem ez a terv. Besétáltunk a hatalmas kapun és magabiztosan sétáltam fel az elsőre. – Szeretlek. – adtam egy puszit az arcára.

- Én is téged, de mi folyik itt? – kérdezte, de válasz helyett kitártam az ajtót és egyenesen egy kiságyhoz sétáltam.

- Üdvözöld a kislányod. – támaszkodtam rá a kiságy szélére.

- Micsoda? – nézett rám majd a picire felváltva.

- Nem volt egyszerű megtalálni a talált babádat, de apa segítségével sikerült. – mosolyogtam rá. – Tegnap előtt örökbe fogadtam. Ma vihetjük el. 1 hét múlva lesz 1 éves. – mondtam ahogy figyeltem az alvó kislányt.

- Ezt nem hiszem el. – mondta a könnyeit törölgetve majd megölelt. – Köszönöm! Annyira köszönöm!

- Ne hálálkodj. – mondta nevetve. – Ez nem csak neked jó. Én is örülök neki és apám is leszáll rólam unokakérdésben.

- Hogy hívják? – kérdezte míg óvatosan felvette.

- Jazmin. – mondtam mosolyogva. A mozgatásra kinyitotta a nagy barna szemeit és érdeklődve figyelt minket.

- Szia Jazmin. – ölelte magához. A kiscsajszi persze egyből ragaszkodóan kapaszkodott bele a felsőjébe. Szóltunk az igazgatóságon, hogy elvittük Jazmint és haza vittük apához, hogy ne mondhassa, hogy kisajátítottuk. Persze utána meg tőle alig lehetett elvenni szegényt. Egyből az ujja köré csavart mindenkit. Már előre féltem, mi lesz ha felnő.

- Jazmin nem várlak meg! – kiabáltam fel az emeletre. Egy 16 éves hosszú vörös hajú, barna szemű és jó alakú lány rohant le a lépcsőn.

- Itt vagyok, ne hisztizz. – futott ki a kocsiba.

- Nem hisztizek! De öregapád fog, ha nem érünk oda! – kiabáltam utána. – Kate rád is vonatkozik! – kiabáltam fel az emeletre.

- Tényleg hisztis vagy. – jött oda mosolyogva és nyomott egy csókot a számra.

- Hát ezt nem hiszem el! – morogtam.

- Látod most is rád kellett várni apu! – nevetett Jazmin amikor utolsónak beültem a kocsiba. Csúnyán ránéztem a tükörbe amitől abba hagyta a nevetést amin viszont én nevettem el magam. Már sok idő telt el és már én sem voltam Forma 1-es pilóta, bár nem volt meg a 8 VB-m és piszkálva is voltam miatta, de azért 4 nekem is össze jött. Apám a korral nem nőtt fel és így már tényleg kiborító volt. Virág is meg találta élete szerelmét én pedig apa legnagyobb örömére elvettem Kate-et. Az életem évek óta mesébe illő.

Az emberiség saját történeteit ismétli szüntelen, egyenletes mormolással. Ugyanazok a történetek szállnak anyáról leányra, apáról fiúra, ugyanazokat a történeteket meséljük a vonaton szemben ülő rokonszenves idegennek, a szomszédnak, az időről időre megszólított halottnak, ugyanazok a történetek keringenek a világ telefonvonalaiban sisteregve, egyenletes szüntelen zümmögéssé olvadva.

Van első, felejthetetlen szerelem! Amit az ember nem tud kitörölni szívéből, emlékezetéből, évek múlásával sem. Évtizedek után is egy szép, felejthetetlen, kellemes dolog. Egy felejthetetlen, gyötrelmes, megkínzó és mégis oly jó, oly kedves, oly gyönyörű! Ám az Élet mindenhez hozzápiszkál! Szép kapcsolatokat zúz széjjel, párokat szakít szét, szíveket tesz tönkre.

Csillogó Cirkusz

Csillogó Cirkusz II. 17.

=) Itt az új. Ha kapok 6 komit legalább akkor felteszem az UTOLSÓ fejezetet!! :D

Az öltöző ajtóból, figyeltem, ahogy fotós Kate-nek magyaráz. Fogalmam se volt miről beszélnek, de még arról sem, hogy milyen fotózáson vagyok. Nem volt lehetőségem ellenkezni, mert nem hagytak rá időt és lehetőséget.

- Szívás ha az apád a főnököd. - mondtam komoly arccal a tükörképemnek.

- És még milyen szívás, ha a barátnőd meg a főmérnököd. – ölelt át hátulról Kate. – Szeretlek, tudod? – pislogott kiskutya szemekkel.

- Ne beszélj mellé. – dőltem neki az asztalnak karba font kézzel. – Mond mit akarsz.

- Miért akarnék bármit is? – pislogott ártatlanul.

- Sok a rizsa. – vágtam kifejezéstelen arcot.

- De hát Aaron! – simult oda. Mikor erre sem reagáltam felsóhajtott. – Én megpróbáltam. Nincs döntési lehetőséged sajnálom. Az UNICEF-nek készül egy kampány és te leszel a reklám arcuk. Minden tini csaj beléd van zúgva, amitől én személy szerint falra mászom. Ez kell az embereknek. – tárta szét a karját.

- Ebbe mi olyan nagy szám? Vetkőznöm is kell vagy mi? – vigyorogtam.

- Nem. UNICEF tudod egyáltalán mi? – nézett rám kérdőn.

- Ennyire azért én sem vagyok hülye. Segélyszervezet gyerekeknek. – mondtam önelégült mosollyal. – Ennyire nem vagyok elkényeztetve. Apám is évekig kampányolt értük, fene se tudja miért nem fogadta mindet örökbe. – fordultam a tükör felé és megigazítottam a hajam.

- Aaron azok a gyerekek szenvednek és nem multi milliárdos az apjuk! Tanúsíthatnál valami kis együtt érzést. – bökte meg a hátam mérgesen.

- Rossz nekik, de hiába adakozol a pénz nagy része nem jut el oda. – vontam meg vállam.

- Rossz nekik? Nem tudod elképzelni milyen árvának lenni Aaron. Szóval adj hálát, hogy nem vagy az! – vágta a fejemhez.

- Félig az vagyok, mert nincs anyám ha nem vetted volna észre. –akadtam ki.

- De van egy apád aki szeret és soha semmibe nem volt hiányod, szóval nem lehet szavad és most kimész és egy kurva szó nélkül megcsinálod azt amit mondanak. – emelte fel a hangját.

- Ne emeld fel a hangod! – szakadt el a cérna. – Miért tenném amit mások mondanak? Miért véded őket ennyire?

- Azért mert árvaházban nevelkedtem te tahó azért! – boxolt bele a mellkasomba. Mintha nyakon öntöttek volna egy nagy adag hideg vízzel. – Igen, jól hallottad! Apám meghalt a születésem ellőt anyám meg a szülésben, szóval egy rohadt szó nélkül kimész oda és nem siránkozol. Szegény szerencsétlen Aaronkának megvolt mindene. Önsajnálatot folytatsz és bele se gondolsz, hogy másoknak mennyivel rosszabb! – ütötte a mellkasom. Elkaptam a kezét és magamhoz húztam.

- Sajnálom, nem tudtam. – öleltem meg szorosan.

A fényképezésen sok gyerek ott volt és velük kellett pózolnom. Végig az járt az eszemben, hogy Kate is hasonló kislány volt. Egész nap csak ezen kattogott az agyam, meg azon mekkora egy tapló voltam. Még este amikor Kate hozzám bújt sem tudtam aludni mert csak ezen járt az agyam.

Egy percet sem aludtam így nagyon fáradtan másztam ki a napfelkeltével az ágyból. Még Angliában voltunk a központban az egész csapattal együtt hiszen teszteltek a szélcsatornában pár elemet. Halkan felöltöztem és megvártam, hogy az óra 8-at üssön. Ahogy elértem a folyosó végére már hallani lehetett az emberek mozgolódását. Tudtam, hogy Kate most ébred és 10-kor az összes mérnök és apám is lent lesz a szélcsatornánál. Egyből célba vettem az iroda szárnyat és beléptem a hatalmas díszes ajtón ami apám nevét hirdette.

- Aaron hát te? – mosolyogott rám a kávéja felett.

- Beszélnem kell veled. – ültem le vele szemben az asztalhoz.

- Ez komolyan hangzik. – mosolygott még mindig. Hátra dőlt a székben és várakozóan nézett rám.

- Tudtál Kate múltjáról, igaz? – szegeztem neki kertelés nélkül a kérdést. Lehunyta egy pillanatra a szemeit és sóhajtott egyet.

- Igen, tudtam. A főnöke vagyok, az ilyenek pedig rajta vannak a kartonján. – mondta immár komoly arccal. – De ez min változtat?

- Nem tudom. – vallottam be. – Ezért vagyok itt. Tegnap összekaptunk és akkor mondta el. Már lassan 1 éve együtt vagyunk és ilyeneket nem tudok róla.

- Amit nem akar elmondani azt nem lehet erőltetni. – mondta még mindig komoly arccal. – Rossz a lelkiismereted?

- Nem! – vágtam rá egyből de vissza is süppedtem a kényelmes bőrszékbe. – Azt hiszem igen. Mit csináljak?

- Azt neked kell tudnod. Nem vagy már kisfiú, hogy megmondjam mit csinálj. –jelent meg egy halvány mosoly az arcán.

- Most annak érzem magam. – morogtam.

- Egyetlen tanácsot adhatok. Ne hagyd, hogy a rossz lelkiismereted közétek álljon. – mondta ismét komolyan. – Már megkedveltem és a húgod is. Egyébként mellette végre meglátszik, hogy nem vagy te olyan rossz gyerek mint hiszik.

- Nem áll közénk. – ráztam a fejem. – Engeszteljem ki?

- Ezt neked kell eldöntened. – vonta meg a vállát. – Csak ne dönts felelőtlenül. – figyelmeztetett.

- Mire gondolsz? – dőltem előre.

- Hogy én mire gondolok az nem téma most. – vigyorodott el. – És szerintem nem is érdekelne.

- Ha kevés ruhába csinálják akkor tényleg nem akarom tudni, hogy tőled örököltem-e a szex mániát. – húztam el a számat vigyorogva.

- Mindkettőnktől. - nevetett fel.

- Túl sok infó, apa! Túl sok infó! – vágtam undorodó arcot. – Megyek, kellek ma?

- Igen, 10-kor a pilótáknak is jó lenne megjelenni. – mondta már a papírjait rendezgetve.

- Csodás. – húztam el a számat, hiszen ez azt jelentette, hogy találkozom Bryannal. – Ne csinálj úgy mintha elfoglalt lennél, simán mond meg, hogy húzzak el. – nevetettem amikor másodjára is ugyan azt a lapot vette fel olvasgatni.

- Húzz el. – nevetett fel. Vigyorogva hagytam el az irodáját és még a folyosó végén is hallottam ahogy nevet.

10 előtt pár perccel érkeztem meg a szélcsatornához. Az összes gépnél ült valaki és várták, hogy elkezdődjön a teszt. Hátra mentem apámhoz aki mellett Bryan feszített. Nagyon csúnyán néztem rá de csak fáradtan sóhajtott egyet. A hatalmas gépbe bevitték az egyik autót és megkezdődött a teszt. Pár pillanat volt csak az egész és az autó kibillent a stabilitásából és neki vágódott a csatorna oldalának. Ezzel egy időben Bryan kezéből kiesett a telefon és kijelzővel felfelé ért le a földre. Még éppen láttam, hogy a húgom a háttérképe. Apám egyből előre rohant, hogy ne legyen nagy a fejetlenség a gyárban engem pedig elkapott a düh. Már lendült a kezem, hogy betöröm az orrát amikor elkezdett a telefonom hangosan csörögni. Egyből mindenki felém kapta a fejét én pedig inkább előszedtem a farmerom zsebéből. Villogva mutatta, hogy Kate hív. Oda néztem amerre őt sejtettem, és egy lágy nyugtató nézés fogadott. Szóval erre mint ki az egész, hogy ne rendezzek jelenetet. Mire vissza fordultam Bryan éppen az ajtón távozott.

Napokig voltunk a gyárban, és Bryan-nel próbáltuk egymást elkerülni, kisebb nagyobb sikerrel. Persze ez mindenkinek feltűnt, de senki nem kérdezett semmit. Apa egyszer megpróbálta, de leráztam. Az utolsó napon már csak páran voltak a központban. Katenek dolga volt így még mi maradtunk egy napot, bár így is előbb haza indultunk mint apa. Úgy volt, hogy elmegyünk valahova családosan nyaralni pár napra így haza mentünk az szülői házba, hogy ott várjuk be apát.

- Jót fog tenni ez a pár nap nyugalom. – mondta boldogan mosolyogva.

- Ebbe a családba nyugalom? – néztem rá bután. – Jó poén.

- Meglátod nem lesz… - akadt meg benne a szó amikor beléptünk a lakásba. Érdeklődve fordultam arra amerre nézett és először fel sem fogtam a látványt. Kate egyből két kézzel belekapaszkodott a karomba és ez kellett ahhoz, hogy leessen az amit látok. A húgom Bryan ölében ült és csókolóztak még hozzá elég szenvedélyen.

- Virág, Bryan! – csattant Kate ideges hangja. Egyből felénk kapták a fejüket és húgom teljesen lesápadt.

- Aar..Aaron… - nyögte ki nagy nehezen. – Nyugodt meg. – vette vissza a pólóját és elindult felém lassan.

- Nyugodt vagyok. – mondtam veszélyesen nyugodt hangon. – Mégis mit művelsz? Nem magyaráztam el elég világosan a helyzetet? Lehetne annyi eszed, hogy hallgatsz rám. – néztem Bryan- re még mindig nyugodtan.

- Aaron figyelj, rohadtul hidegen hagy mit mondasz vagy gondolsz. – állt fel a kanapéról.

- Rendben. – vontam meg a vállam. Tudtam, hogy itt csak egy ember szava dönt maximálisan. – Azt csináltok amit akartok. – mondtam teljesen kifejezéstelen arccal. – De apának mindent, ismétlem mindent elmondasz. – néztem Virágra. – Ha apa áldását adja akkor én is.

- Aaron ezt nem teheted! – sírta el magát. – Apa teljesen kiborulna! Nem hagyná, hogy együtt legyünk, te is tudod jól!

- Tudom. Éppen ezért fog ez történni. Ha az én szavam nem számít az övé majd fog! – mondtam még majd Bryanre mutattam. – Te itt maradsz. Apa 1 óra múlva ér ide. - felsétáltam a szobámba és egyből célba vettem a zuhanyzót. Ruhástul álltam be és megnyitottam a hideg vizet. Tudtam, hogy ennél szemetebb dolgot nem csinálhattam volna, de nem érdekelt. Muszáj volt teljesen lenyugodnom, hiszen itt pár órán belül elszabadul a pokol.