Persze erre senki ne építsen. =D
Nekem tetszik. Nektek?
Az utolsó…
Elérkezett az év utolsó versenye. Éppen landolni készült a gépem Sao Paulo-ban, Brazíliában. Furcsa volt még a gondolat is, hogy most indulok utoljára a Red Bull csapatával. Már meg volt a szerződésem a
Legtöbbször olyanokat sikerült magam mögé utasítanom a versenyen, mint Alonso vagy Raikkönen. Egyetlen ember tudott csak elhúzni mellettem… Igen, ő volt Sebastian Vettel, a csapattársam. Alias Sebi, Basi, Drágám… és a többi. Még pályafutásom elején jöttünk össze, és azóta titokban tartottuk a dolgot, mert egy csapatnál voltunk, és a szerződésünk szerint nem lehetett volna közöttünk „szorosabb” kapcsolat. Ennek ellenére már szinte együtt éltünk, és a verseny utáni naptól már nem kötnek a szabályok. Hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Annyira boldog voltam, hogy végre nem kell bujkálnunk. A futam utáni naptól kezdve már nem leszünk csapattársak, és a nyilvánosság előtt is egy pár lehetünk.
Sosem voltam még ennyire izgatott. Most minden összejött valahogy. Az utolsó verseny, az utolsó titkos éjszaka…
Remegő lábakkal és széles mosollyal üdvözöltem Brazíliát, aztán kaptam egy kocsit, amivel eljutottam a szállodába. Fáradtan dőltem le az ágyra, miközben kezem automatikusan Bárót kereste, de aztán kapcsoltam. Sajnos ő nem jöhetett velem, mert nem volt szívem ilyen hosszú útra bezárni egy dobozba szegényt. Otthon várta hát, hogy hazaérjek. Nagyon hiányzott…
Gyorsan letusoltam, és bedőltem az ágyba. Fáradt voltam, és holnap vár az időmérő, aztán holnap után a verseny. A gondolataim még sokáig a jövőben kalandoztak, csak nagy nehezen sikerült elaludnom. Nem tudom, hogy Sebi merre kószálhatott, de nélküle aludni borzalmas volt mindig.
Másnap reggel morcosan csaptam le az órámat, és tovább aludtam. Arra keltem fel, hogy csörög a telefonom, és Chris üvölt a fülembe.
- Hol a fészkes fenében vagy?! Azonnal told ide a segged, mert nem állhatsz rajthoz holnap, és akkor nagyon pipa leszek! Ne akard tudni, hogy milyen az… Ja, Chris voltam. TOLD IDE A SEGGED! – ordította, én pedig kipattantam az ágyból és rohantam a pályára.
- Na végre, hogy megtisztelsz a jelenléteddel! Sisakot fel, és mehetsz is… - nyomta a kezembe a felszerelésemet.
Fáradtan mosolyogtam a team-re, és felöltöztem, hogy megnyerjem az időmérőt. Felhőtlen kedvem volt, egész végig úgy éreztem, mintha nem vezetnék, hanem szállnék a pályán. Bele se gondoltam, hogy mi lesz a vége, csak élveztem, ahogy belesüppedek az ülésbe, és nyomom a gázpedált. Arra ocsúdtam fel, hogy a mérnököm a fülesembe ordít.
- Nyertél, Virág! Az isten áldjon meg… NYERTÉL!!! Holnap tiéd az első hely… - üvöltött, én pedig vigyorogva szálltam ki a kocsimból. Sebi gyors léptekkel közeledett felém, és megölelgetett.
- Gratulálok! Annyira, de annyira büszke vagyok rád! – mondta jó hangosan, és újra megölelt, de ez csak álca volt, hogy a fülembe suttoghasson. – Az én csajom… este várlak!
Későn értem vissza a hotelbe, mert meg kellett beszélnem még pár dolgot a csapattal, a kocsival kapcsolatban. Hulla fáradtan, mégis örömittasan dőltem be az ágyba, de a puha matrac helyett valami keménybe csapódtam.
- Hé! – morogtam morcosan, és felemeltem a paplant, hogy megnézzem, kicsoda bújik meg alatta.
- Na, ne bökdöss. – nevetett egy ismerős hang, én pedig lerántottam róla a takarót.
- Hát te mit keresel itt? – néztem rá bambán.
- Ugyan kérlek… nekem itt a helyem. Neked meg itt, ni. – mutatott a hasára Basi. Hát igen, mostanság ott szokásom aludni.
Ráborultam a mellkasára, és lecsúsztam a „helyemre”. Nagyot sóhajtottam, és lehunytam a szemem.
- Mi a baj? – kérdezte a hajamat simogatva.
- Semmi bajom nincs, csak fáradt vagyok. Tudod, néha a győztesek is elfáradnak. – morogtam csukott szemmel.
- Nekem mondod? – nevetett, én pedig morcosan fújtattam, mert a „párnám” erősen hullámzott.
- Igen, Vettel… neked. És öröm lesz neked integetni majd, amikor átmegyek a célvonalon.
- Na, majd meglátjuk azt még.
- Ezt vegyem kihívásnak Mr. Világbajnok? – keltem fel, hogy a szemébe nézhessek.
- 1.: igen, nyugodtan veheted, 2.: MÉG nem vagyok világbajnok.
- Ott a pont. Viszont ma csak alvásra van energiám. – biggyesztettem le az ajkaimat.
- Rendben. Akkor aludjunk. – csókolt meg gyengéden, én pedig felnyögtem, és végül alvás lett a vége, csak egy kicsit később…
Reggel arra keltem, hogy Basi csókolgatja az arcomat.
- Naaa… hagyjál már… - morogtam, és átfordultam a másik oldalamra, de csak nem hagyott békén. – Nem hallasz?
- De igen, kicsi bajnokom. Viszont ha el akarod érni a rajtot, akkor lassan fel kéne kelned.
- Na jó… de csak azért, hogy integethessek az első sorból! – rántottam magamra, de olyan lendülettel sikerült ezt véghez vinnem, hogy a végén a padlón kötöttünk ki mind a ketten.
- Ez ám a lehengerlő teljesítmény, te kis vadmacska!
- Jobb, ha nem ingerelsz fel, mert van ott még, ahonnan ez jött… - vigyorogtam, és felkászálódtam, hogy elkészüljek. Gyors csókot kaptam tőle, aztán átment a saját szobájába, hogy felkészüljön a versenyre.
Még éppen sikerült időben elkészülnöm, és nem kellett sokat várnom a többiekre se, hogy elinduljunk a pályára. A torkomban dobogott a szívem, amikor kiszálltam a kocsiból. Rengeteg rajongó jött el, és egy csomó zászlón láttam a nevemet. Meghatódtam, de nem volt időm ezzel foglalkozni most, mert Sebi a team-ünk felé tolt, és a telefonom is csörgött.
- Hallo? Itt Virág Norton.
- Szia kicsikém! Itt vagyunk apáddal! Nagyon büszkék vagyunk rád! Tegnap már próbáltunk hívni, de ki voltál kapcsolva. – hadarta el gyorsan anyám, én pedig körbenéztem gyorsan, hátha látom őket.
- Szia anya! Bocsi, csak már nagyon fáradt voltam, és nem akartam, hogy felébresszenek. Hol is vagytok? Csak mert nem látlak titeket.
- Elvegyültünk a tömegben. De a verseny után várunk majd a hotelben! Szeretünk! Sok sikert! – búcsúzott el, és lerakta, mielőtt bármit is válaszolhattam volna.
- Itt vannak a szüleim… - nyögtem ki Basinak.
- Akkor mehet a leánykérés? – vigyorgott.
- Na, azt próbáld meg…
Mire odaértünk, már mindenki pörgött. Ez nem is csoda, hiszen most én mentem az első helyről. A mérnököm hihetetlenül fel volt dobva, és akárhányszor rám nézett, mindig vigyorgott. Verseny előtt elvonultunk, és átbeszéltük még egyszer a dolgokat.
Végül eljött az idő…
Az utolsó verseny a Red Bullal, az utolsó nagy kihívás, az utolsó ebben az évben. Bambán álltam a kocsim mellett, és próbáltam szabályozni a légzésemet. Fel voltam pörögve, és nagyon akartam ezt a győzelmet.
Igyekeztem a Interlagos Circuit-ra koncentrálni. 71 kör vár rám, azon belül 15 kanyar. Idegesen babráltam a sisakommal, azon merengve, hogy most van vége az eddigi legszebb évemnek. Belegondolni is rossz, hogy mennyire fog hiányozni az egész.
- Virág, vedd fel a sisakot, és ülj be a kocsiba. – szólt higgadt hangon a mérnököm.
- Te nem izgulsz? – kérdeztem meglepődve.
- Dehogynem, kislány. De beszarni most nincs időnk. Szóval pattanj be, és húzd el a csíkot. – nevetett bele a fülesembe.
Vigyorogva szálltam be a kocsiba, és láttam, ahogy mögöttem Basi ugyan ezt teszi. Kiemeltem a kezem, és intettem neki, így meg is voltam a fogadalmammal. Na megálljatok fiúk, csak a csini kis hátsómat fogjátok úgyis látni ma.
Elkezdődött a verseny. Mindenki feszült figyelemmel várta, hogy kihunyjanak a piros lámpák, és végre beinduljanak a bivalyerős motorok. Rátapostam a gázra, és amilyen gyorsan csak tudtam, be is vettem az első kanyart. Elkapott hirtelen az az érzés, amit a legelső versenyemen éreztem. Nem is száguldoztam, hanem inkább szárnyaltam. Ettől éreztem, hogy tényleg ide tartozom. Ez az én terepem, meg kell hát nyernem.
- Jól van, nagyon szép rajt volt, kiscsaj. Csak így tovább. Álomszépen tolod a gépet. – mondta fojtott hangon a mérnököm.
Minden más kiment a fejemből, csak a kocsi létezett, a száguldás, és az aszfalt. Észre sem vettem, de már el is érkeztünk az utolsó tíz körhöz.
- Basszus. – mérgelődött a mérnököm, alias John. Nekem csak Johnny, de ezt senkinek se kötöttem az orrára.
- Mi van? – kérdeztem kíváncsian. Ez visszarángatott a valóságba.
- Ütköztek elég rendesen. Mínusz két versenyző. – mondta szinte suttogva.
- Kik azok? – egy pillanatra megállt bennem az ütő. Csak ne Sebi… könyörgöm.
- Sutil és Rosberg. De ez ne érdekeljen. Csak vezess. Még öt kör.
- Rendicsek.
Az utolsó kör kezdődött. Gondoltam egyet, és beleszóltam a mikrofonba.
- Köss össze Vettellel. – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.
- Tessék? – kérdezte meghökkenve Johnny.
- Jól hallottad. Köss össze vele rádión. – követeltem.
- De ez lehetetlen. Nem tudlak. Mégis hogy a picsába…
- Leszarom, hogy hogyan csinálod. Oldd meg….
- De Virág, ezt nem tudom…
- Ha nem oldod meg, most rögtön beletaposok a fékbe, és hagyom, hogy mindenki elhúzzon előttem. – fenyegettem meg, mert már más eszközöm nem maradt.
- Megpróbálom, bassza meg…
Vészesen közeledett a célvonal, és még mindig nem voltunk összekötve.
- Mi lesz már? – türelmetlenkedtem.
- Mindjá…
Recsegett-ropogott a rádió, és végre meghallottam Basit.
- Virág… mi ez az egész?
- Meg ne állj nekem… csak nyomd tövig a gázt, oké? – már a célegyenesben voltunk, amikor ezt mondtam.
- Miért?
- Ígérd meg Vettel!
- Oké, de mi ez most?
- Szeretlek. – mondtam, és kicsit jobbra rántottam a kocsit, aztán levettem a gázról a lábamat.
Sebi elhúzott mellettem, és ezzel ő ért át elsőként a célvonalon.
Végül én értem át másodikként, és egyből a boxok elé hajtottam.
- Te őrült nőszemély! Hogy tehetted ezt?! – futott felém Basi, és segített kiszállni a kocsiból.
- Integettem neked, és ezzel minden kívánságom teljesült. – vigyorogtam elégedetten.
- Te nem vagy ép. – csóválta meg a fejét.
- Igen, igazán szívesen. Ugyan, semmiség, nem kell megköszönnöd. – játszottam.
- Köszönöm. És én is szeretlek. – mondta, és végigsimított az arcomon.
- Virág, Virág! Hát ez eszméletlen volt! – jöttek oda hozzánk a szüleim.
- Köszönöm. – mosolyogtam, miközben megkaptam tőlünk életem első F1-es virágcsokrát. – Apa, Anya! Ő itt Sebastian Vettel… A barátom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése