Csillogó Cirkusz II. 17.

=) Itt az új. Ha kapok 6 komit legalább akkor felteszem az UTOLSÓ fejezetet!! :D

Az öltöző ajtóból, figyeltem, ahogy fotós Kate-nek magyaráz. Fogalmam se volt miről beszélnek, de még arról sem, hogy milyen fotózáson vagyok. Nem volt lehetőségem ellenkezni, mert nem hagytak rá időt és lehetőséget.

- Szívás ha az apád a főnököd. - mondtam komoly arccal a tükörképemnek.

- És még milyen szívás, ha a barátnőd meg a főmérnököd. – ölelt át hátulról Kate. – Szeretlek, tudod? – pislogott kiskutya szemekkel.

- Ne beszélj mellé. – dőltem neki az asztalnak karba font kézzel. – Mond mit akarsz.

- Miért akarnék bármit is? – pislogott ártatlanul.

- Sok a rizsa. – vágtam kifejezéstelen arcot.

- De hát Aaron! – simult oda. Mikor erre sem reagáltam felsóhajtott. – Én megpróbáltam. Nincs döntési lehetőséged sajnálom. Az UNICEF-nek készül egy kampány és te leszel a reklám arcuk. Minden tini csaj beléd van zúgva, amitől én személy szerint falra mászom. Ez kell az embereknek. – tárta szét a karját.

- Ebbe mi olyan nagy szám? Vetkőznöm is kell vagy mi? – vigyorogtam.

- Nem. UNICEF tudod egyáltalán mi? – nézett rám kérdőn.

- Ennyire azért én sem vagyok hülye. Segélyszervezet gyerekeknek. – mondtam önelégült mosollyal. – Ennyire nem vagyok elkényeztetve. Apám is évekig kampányolt értük, fene se tudja miért nem fogadta mindet örökbe. – fordultam a tükör felé és megigazítottam a hajam.

- Aaron azok a gyerekek szenvednek és nem multi milliárdos az apjuk! Tanúsíthatnál valami kis együtt érzést. – bökte meg a hátam mérgesen.

- Rossz nekik, de hiába adakozol a pénz nagy része nem jut el oda. – vontam meg vállam.

- Rossz nekik? Nem tudod elképzelni milyen árvának lenni Aaron. Szóval adj hálát, hogy nem vagy az! – vágta a fejemhez.

- Félig az vagyok, mert nincs anyám ha nem vetted volna észre. –akadtam ki.

- De van egy apád aki szeret és soha semmibe nem volt hiányod, szóval nem lehet szavad és most kimész és egy kurva szó nélkül megcsinálod azt amit mondanak. – emelte fel a hangját.

- Ne emeld fel a hangod! – szakadt el a cérna. – Miért tenném amit mások mondanak? Miért véded őket ennyire?

- Azért mert árvaházban nevelkedtem te tahó azért! – boxolt bele a mellkasomba. Mintha nyakon öntöttek volna egy nagy adag hideg vízzel. – Igen, jól hallottad! Apám meghalt a születésem ellőt anyám meg a szülésben, szóval egy rohadt szó nélkül kimész oda és nem siránkozol. Szegény szerencsétlen Aaronkának megvolt mindene. Önsajnálatot folytatsz és bele se gondolsz, hogy másoknak mennyivel rosszabb! – ütötte a mellkasom. Elkaptam a kezét és magamhoz húztam.

- Sajnálom, nem tudtam. – öleltem meg szorosan.

A fényképezésen sok gyerek ott volt és velük kellett pózolnom. Végig az járt az eszemben, hogy Kate is hasonló kislány volt. Egész nap csak ezen kattogott az agyam, meg azon mekkora egy tapló voltam. Még este amikor Kate hozzám bújt sem tudtam aludni mert csak ezen járt az agyam.

Egy percet sem aludtam így nagyon fáradtan másztam ki a napfelkeltével az ágyból. Még Angliában voltunk a központban az egész csapattal együtt hiszen teszteltek a szélcsatornában pár elemet. Halkan felöltöztem és megvártam, hogy az óra 8-at üssön. Ahogy elértem a folyosó végére már hallani lehetett az emberek mozgolódását. Tudtam, hogy Kate most ébred és 10-kor az összes mérnök és apám is lent lesz a szélcsatornánál. Egyből célba vettem az iroda szárnyat és beléptem a hatalmas díszes ajtón ami apám nevét hirdette.

- Aaron hát te? – mosolyogott rám a kávéja felett.

- Beszélnem kell veled. – ültem le vele szemben az asztalhoz.

- Ez komolyan hangzik. – mosolygott még mindig. Hátra dőlt a székben és várakozóan nézett rám.

- Tudtál Kate múltjáról, igaz? – szegeztem neki kertelés nélkül a kérdést. Lehunyta egy pillanatra a szemeit és sóhajtott egyet.

- Igen, tudtam. A főnöke vagyok, az ilyenek pedig rajta vannak a kartonján. – mondta immár komoly arccal. – De ez min változtat?

- Nem tudom. – vallottam be. – Ezért vagyok itt. Tegnap összekaptunk és akkor mondta el. Már lassan 1 éve együtt vagyunk és ilyeneket nem tudok róla.

- Amit nem akar elmondani azt nem lehet erőltetni. – mondta még mindig komoly arccal. – Rossz a lelkiismereted?

- Nem! – vágtam rá egyből de vissza is süppedtem a kényelmes bőrszékbe. – Azt hiszem igen. Mit csináljak?

- Azt neked kell tudnod. Nem vagy már kisfiú, hogy megmondjam mit csinálj. –jelent meg egy halvány mosoly az arcán.

- Most annak érzem magam. – morogtam.

- Egyetlen tanácsot adhatok. Ne hagyd, hogy a rossz lelkiismereted közétek álljon. – mondta ismét komolyan. – Már megkedveltem és a húgod is. Egyébként mellette végre meglátszik, hogy nem vagy te olyan rossz gyerek mint hiszik.

- Nem áll közénk. – ráztam a fejem. – Engeszteljem ki?

- Ezt neked kell eldöntened. – vonta meg a vállát. – Csak ne dönts felelőtlenül. – figyelmeztetett.

- Mire gondolsz? – dőltem előre.

- Hogy én mire gondolok az nem téma most. – vigyorodott el. – És szerintem nem is érdekelne.

- Ha kevés ruhába csinálják akkor tényleg nem akarom tudni, hogy tőled örököltem-e a szex mániát. – húztam el a számat vigyorogva.

- Mindkettőnktől. - nevetett fel.

- Túl sok infó, apa! Túl sok infó! – vágtam undorodó arcot. – Megyek, kellek ma?

- Igen, 10-kor a pilótáknak is jó lenne megjelenni. – mondta már a papírjait rendezgetve.

- Csodás. – húztam el a számat, hiszen ez azt jelentette, hogy találkozom Bryannal. – Ne csinálj úgy mintha elfoglalt lennél, simán mond meg, hogy húzzak el. – nevetettem amikor másodjára is ugyan azt a lapot vette fel olvasgatni.

- Húzz el. – nevetett fel. Vigyorogva hagytam el az irodáját és még a folyosó végén is hallottam ahogy nevet.

10 előtt pár perccel érkeztem meg a szélcsatornához. Az összes gépnél ült valaki és várták, hogy elkezdődjön a teszt. Hátra mentem apámhoz aki mellett Bryan feszített. Nagyon csúnyán néztem rá de csak fáradtan sóhajtott egyet. A hatalmas gépbe bevitték az egyik autót és megkezdődött a teszt. Pár pillanat volt csak az egész és az autó kibillent a stabilitásából és neki vágódott a csatorna oldalának. Ezzel egy időben Bryan kezéből kiesett a telefon és kijelzővel felfelé ért le a földre. Még éppen láttam, hogy a húgom a háttérképe. Apám egyből előre rohant, hogy ne legyen nagy a fejetlenség a gyárban engem pedig elkapott a düh. Már lendült a kezem, hogy betöröm az orrát amikor elkezdett a telefonom hangosan csörögni. Egyből mindenki felém kapta a fejét én pedig inkább előszedtem a farmerom zsebéből. Villogva mutatta, hogy Kate hív. Oda néztem amerre őt sejtettem, és egy lágy nyugtató nézés fogadott. Szóval erre mint ki az egész, hogy ne rendezzek jelenetet. Mire vissza fordultam Bryan éppen az ajtón távozott.

Napokig voltunk a gyárban, és Bryan-nel próbáltuk egymást elkerülni, kisebb nagyobb sikerrel. Persze ez mindenkinek feltűnt, de senki nem kérdezett semmit. Apa egyszer megpróbálta, de leráztam. Az utolsó napon már csak páran voltak a központban. Katenek dolga volt így még mi maradtunk egy napot, bár így is előbb haza indultunk mint apa. Úgy volt, hogy elmegyünk valahova családosan nyaralni pár napra így haza mentünk az szülői házba, hogy ott várjuk be apát.

- Jót fog tenni ez a pár nap nyugalom. – mondta boldogan mosolyogva.

- Ebbe a családba nyugalom? – néztem rá bután. – Jó poén.

- Meglátod nem lesz… - akadt meg benne a szó amikor beléptünk a lakásba. Érdeklődve fordultam arra amerre nézett és először fel sem fogtam a látványt. Kate egyből két kézzel belekapaszkodott a karomba és ez kellett ahhoz, hogy leessen az amit látok. A húgom Bryan ölében ült és csókolóztak még hozzá elég szenvedélyen.

- Virág, Bryan! – csattant Kate ideges hangja. Egyből felénk kapták a fejüket és húgom teljesen lesápadt.

- Aar..Aaron… - nyögte ki nagy nehezen. – Nyugodt meg. – vette vissza a pólóját és elindult felém lassan.

- Nyugodt vagyok. – mondtam veszélyesen nyugodt hangon. – Mégis mit művelsz? Nem magyaráztam el elég világosan a helyzetet? Lehetne annyi eszed, hogy hallgatsz rám. – néztem Bryan- re még mindig nyugodtan.

- Aaron figyelj, rohadtul hidegen hagy mit mondasz vagy gondolsz. – állt fel a kanapéról.

- Rendben. – vontam meg a vállam. Tudtam, hogy itt csak egy ember szava dönt maximálisan. – Azt csináltok amit akartok. – mondtam teljesen kifejezéstelen arccal. – De apának mindent, ismétlem mindent elmondasz. – néztem Virágra. – Ha apa áldását adja akkor én is.

- Aaron ezt nem teheted! – sírta el magát. – Apa teljesen kiborulna! Nem hagyná, hogy együtt legyünk, te is tudod jól!

- Tudom. Éppen ezért fog ez történni. Ha az én szavam nem számít az övé majd fog! – mondtam még majd Bryanre mutattam. – Te itt maradsz. Apa 1 óra múlva ér ide. - felsétáltam a szobámba és egyből célba vettem a zuhanyzót. Ruhástul álltam be és megnyitottam a hideg vizet. Tudtam, hogy ennél szemetebb dolgot nem csinálhattam volna, de nem érdekelt. Muszáj volt teljesen lenyugodnom, hiszen itt pár órán belül elszabadul a pokol.