Csillogó Cirkusz II. 13.

Most lehet picit utálni fogtok ez miatt a rész miatt :D Főleg a Sebi fanok. De ennek a résznek nagy jelentősége lesz az elkövetkezőkbe. Ismét picit szomi rész. Lassan jönnek a vidámabbak ígérem. :D

Ahogy beléptem a lakásba felkapcsolódott a villany.

- Boldog szülinapoooot! – kiabálták többen is.

- Nagyon boldog. – morogtam. Ledobtam a kulcsom a kisasztalra és felrohantam az emeletre. Elő rángattam az egyik utazó táskámat a szekrény aljából és elkezdtem mindent beledobálni ami a kezem ügyébe került.

- Aaron, mit művelsz? – jött be Kate az ajtón. – Hogy lehetsz ennyire bunkó? – kapta el a kezem. Ránéztem és félelmet láttam a szemében és aggódást. – Mi történt? Jól vagy?

- Én jól. – téptem ki a kezéből a kezem és pakoltam tovább.

- Akkor mi bajod? Mi történt? – faggatott még mindig.

- Apa és Virág ide jöttek gondolom és valami őrült beléjük ment. – ahogy kimondtam tudatosult igazán csak bennem a pár perce kapott hír. Lerogytam az ágyra és a kezembe temettem az arcom. Két puha kéz simult a vállamra és egy törékeny test ölelt magához. Mint a fuldokló a mentő övbe úgy kapaszkodtam Kate törékeny testébe.

- Minden rendben lesz. Sebastian erős, testileg és lelkileg is. – simogatta meg a fejem. – És a húgod az ő vére. Nem lesz bajuk.

- Remélem anya segít nekik. Virágnak is. – motyogtam.

- Micsoda? – nézett a szemembe Kate.

- Mikor balesetem volt Japánban találkoztam anyával. – meséltem. – Igazából, nem tudom, hogy igaz volt-e vagy sem. De azt tudom, hogy ő adott erőt, hogy vissza jöjjek. Apának segíteni fog, de vajon Virágnak is? És mi van ha apa inkább ott maradna vele?

- Nyugodj meg kérlek. – ölelt meg újra. – Nem lesz bajuk. Erősek és Sebastian nem hagyna téged itt. Ebbe biztos vagyok. – felkelt mellőlem és elindult az ajtó felé. – Elküldöm a vendégeket és veled megyek.

- Nem kell. Maradj, pihenj. – sóhajtottam lemondóan.

- Szó sem lehet róla. A barátnőd vagyok, melletted szeretnék lenni. – adott egy csókot, majd kiment az ajtón. Előszedtem még egy bőröndöt majd Kate cuccait is elkezdtem beledobálni. Még csak pár hete költöztünk össze teljesen de most örültem, hogy itt van velem. Mire össze pakoltam és lecibáltam a bőröndöket a lépcsőn már senki sem volt rajtunk kívül a házban csak Kimi és Kevin. Kimi a kanapén ült és maga elé nézett homályos szemekkel. Kevin pedig telefonált. Kate pedig a konyhába teát töltött poharakba.

- Igyátok meg. – tette le az asztalra a tálcát és ellentmondást nem tűrően nézett végig rajtunk. Elvettem egy poharat és lehúztam a tartalmát. Pár pillanat múlva nyugodtabbnak éreztem magam. Kérdőn ránéztem Katere. – Nyugtató tea. – adta meg a magyarázatot.

- Fiam te vezetsz. – dobta oda a kulcsokat nekem Kimi és megindult ki a házból. Bevágódtam a vezető ülésre és megvártam míg a két férfi hátra Kate pedig mellém beül. Egyből rátapostam a gázra és máris az autópályán száguldottunk. A kórház előtt farolva álltam meg és egyből ki is ugrottam nem foglalkozva az ott dolgozók ordítozásával, hogy ott nem parkolhatok. Berohantam a sarkamba a többiekkel a recepcióra.

- Jó estét, hányas szobába van Sebastian Vettel és Virág Vettel? – a nő végig nézett rajtam majd fontoskodva megigazította a gallérját.

- Csak hozzátartozóknak adhatok ki ilyen információt. – mondta majd tovább nézegette az előtte lépő monitort.

- Maga szerencsétlen az apámról és a húgomról van szó! – jöttem ki a béketűrésemből. Kate egyből átölelte a jobb kezem mind a két kezével és oda bújt. – Azonnal adja ki a szoba számot vagy kirúgatom!

- Na de uram, ez egy kórház itt ne ordítozzon. – háborodott fel. Éppen mozdultam volna, hogy elkapom az agyon igazgatott gallérjánál fogva mikor Kimi elém lépett.

- Hölgyem, legyen kedves és adja ki az információt! – mondta nyugodt hangon. A nő felismerhette mert megrebegtette a szempilláit.

- Még ennyi idősen is bomlanak utánad a nők… - szólalt meg egy hang mögülünk. Fabian szomorúan mosolyogva rázta a fejét. – Gyertek. Virág jól van már bent van Sebinél. Róla nem mondanám el, hogy jól van. Milyen szép barátnőd van Aaron.- eresztett meg egy kisebb vigyort felém. Kate egyből fülig pirult és én sem bírtam ki egy kis vigyor nélkül. Fabival régebben sokat hülyültünk és próbára tettük egymás barátnőit. Nem volt olyan sokkal idősebb mint én független attól, hogy apa öccse.

- Fabi kuss. – boxoltam bele a vállába.

Ahogy beértünk a szobába Virág egyből oda jött és hozzám bújt.

- Apa ha itt hagysz minket nagyon nagy balhét csinálok! – morogtam neki majd leültem az ágy melletti fotelba és Kate egyből helyet foglalt az ölemben. Virág még mindig kórházi hálóingbe volt. Fogta magát és oda feküdt apa mellé és hozzá bújt. Amikor fél vagy szomorú mindig ezt csinálja pedig már elmúlt 15 éves. Kimi és Kevin is leültek egy-egy fotelba és Fabi is oda ült apa ágyának szélére. Mindenki itt volt aki apának igazán fontos volt és még élt. A nagyszüleim pár éve haltak meg, először a nagymama rá pár héttel a nagypapa is követte. Apát annyira kiborulni még nem láttam, illetve nem emlékszem rá. Hannah akkor nem volt ott már nem is emlékszem merre volt és akkor én is 17 éves fejjel ott aludtam apám mellett Virággal együtt. Kicsit arra a helyzetre emlékeztetett ez az egész, de reméltem, hogy nem lesz majd annyira fájdalmas és rossz. Mire észbe kaptam Virág egyenletesen szuszogott amin elmosolyodtam mert bármilyen stressz helyzetben képes volt elaludni apa vagy az én közelségemben. Kate is már egyenletesen szuszogott az ölemben, vállamra hajtott fejjel. Kimi is lejjebb csúszva aludt a fotelben és Kevin is a háttámlán aludt. Fabi volt az egyetlen aki laposakat pislogva de még ébren volt.

- Aludj nyugodtan. Ha bármi változás van felkeltelek. – bólintott és felkelt apa ágyáról.

- Feküdjetek a kanapéra Kate-tel. – mutatott oda. Még szerencse, hogy apa külön szobát kapott ahol volt bőven ülőalkalmatosság. Felkeltem óvatosan Kate-tel a karomban és végig fektettem a kanapén. Mire felnéztem Fabi már a fotelbe feküdt félig meddig és szuszogott. Oda ültem apa ágya szélére. Békésen aludt ahogy a másik oldalán a húgom is.

- Itt vagyunk veled. – suttogtam és megszorítottam a kezét gyengéden és legnagyobb meglepetésemre felnyitotta lassan a szemeit és erőtlenül elmosolyodott. A szemeim ikerpárjában fáradtság és némi fájdalom vegyült, de ott volt a boldogság szikrája is.

- Felébredtél. – suttogtam boldogan sóhajtva.

- Nem hagylak itt titeket. – mosolygott. Picit megemelte a fejét amennyire hugicám alvó feje engedte. – Mindenki itt van.

- Miért mit hittél, hogy egyedül hagyunk? – mosolyogtam. – Apa, nem csak mi számíthatunk rád, hanem te is ránk ne felejtsd el.

- Igazad van. Örülök, hogy itt vagytok, de sajnálom, hogy így alakult a szülinapod. – mosolygott keserűen.

- Nem gond, lesz még pár. – mosolyogtam. – És most az a lényeg, hogy felkelt ebből a hülye ágyból.

- Hát az most nem menne. – mosolyodott el és ránézett húgomra. – Ne keltsd fel őket egyenlőre. Aludj te is egyet.

- Te is pihenj. – hajoltam oda a már ráncosodó arcához és nyomtam rá egy puszit. – Ezt meg ne mond el senkinek. – vigyorodtam el. Ő is elmosolyodott és bólintott. Lecsukta a szemeit és tovább szuszogott lassan, egyenletesen. Oda sétáltam Katehez és óvatosan megcirógattam az arcát. Álmos szemekkel nézett rám.

- Van valami változás? – kérdezte kótyagosan.

- Felébredt, már jól lesz. Most alszik. – mosolyodtam el ismét. Felült a kanapén és hagyta, hogy végig feküdjek rajta majd ahogy a húgomat lemásolva végig feküdt rajtam. Pár percig simogattam a hátát és már aludt is.

- Minden rendben lesz. – motyogta apám halkan csukott szemekkel, talán álmában.

- Igen, most már igen. – mosolyodtam el és engem is elnyomott az álom.

Csillogó Cirkusz II. 12. (Sebi szemszög)

*Sebastian szemszög*

Még mindig nem tudtam elhinni, hogy megütöttem Aaront. Bántam a tettem, de vissza forgatni nem tudtam az időt. Egy puha kéz kezdte el masszírozni a vállam óvatosan.

- Ne izgulj, most hisztizik pár napot és minden a régi lesz. – mosolygott a lányom rám kedvesen. – Ne görcsölj ezen, megérdemelte. Mondjuk én az orrát törtem volna be. – nevetett.

- Ezen ne nevess. Soha nem ütöttelek meg még titeket és ne is akartam elkezdeni. – mondtam szomorúan.

- Na jó figyelj. Igaz volt amit mondott, de ezt ember módjára is eltudta volna mondani, nem dühöngő őrült ként. – guggolt le elém mintha már nagy lány lenne és mindent tudna az életről. – Szeretem anyát, hiszen mégiscsak ő a szülő anyám. De mint embert nem tisztelem és nem is bírom néha így nem is hiányozna annyira. – sóhajtott.

- Arra akarsz célozni, hogy küldjem el? – néztem rá meglepetten. – De hát…

- Apa nincs de hát és nem célzok semmire. Kétlem, hogy veled maradhatnék, simán bíróságra vinné az ügyet és az csak ártana a te hírnevednek és Aaronénak is. – adott egy puszit az arcomra és elindult fel az emeletre.

- Az én nevemen vagy és mivel azért teljesen hülye sem vagyok a születésedkor én lettem megjelölve törvényes gyámodnak. – mondtam kis mosollyal. – Így ha Hannah megy, neked nem kötelező.

- Ááááá…. – futott vissza és a nyakamba ugrott. – Imádom, hogy furfangos az apám. – nevetett.

- Én furfangos? – nevettem. – Mondjuk, jó tanárom volt. – mosolyogtam.

- Tényleg, anya hol van most? – nézett körbe.

- Nem tudom. – vontam meg a vállam. – Haza talál, nagy lány már.

Egy ideig minden maradt a régiben, Aaronnal nem beszéltem azóta és Hannah is elkezdett kicsit kerülni. De a kicsi Virág folyton a sarkamba volt amikor nem a barátnőivel volt valahol, vagy épp nem iskolában.

- Apaaaaa!! – rohant le az emeletről mint a szél és az utolsó 3 fokot már ugorva tette meg. Kilestem a konyhából, hogy mi ilyen fontos már reggel 5-kor. – Apaaaaa, gyere mááár!! Már csak egy óra és futam!!! Naa gyere mááár, ráér minden más! – kezdte el rángatni a pólóm szélét.

- Héé, nyugalom. – nevettem. – Egy óra még sok idő. Szeretnék megreggelizni, ha nem okoz gondot kisasszony. – nevettünk tovább együtt.

- Mi ez az hatalmas ricsaj már hajnalba? – jött le Hannah is a konyhába.

- Anyaaa!! Japán nagydíj! Aaron az első helyről indul! – ugrált izgatottan. Mindig ezt csinálja, még akkor is ezt csinálná, ha csak az utolsó helyről indulna, ebbe biztos voltam.

- Maradj csöndbe. – masszírozta a halántékát.

- Hagyd már, had örüljön! – védtem egyből meg.

- Te díjazod azt, hogy itt kora hajnalba visít mint akit nyúznak? – morogta a kezei közül.

- Tudod mit? Igen, sőt! Öltözz Virág elmegyünk a futam előtt fagyiért! – keltem fel az asztaltól. Megszeppenve nézett hol rám, hol az anyjára majd felrohant az emeletre felöltözni. – Te is kérsz? – sétáltam ki az előtérbe felvenni a cipőmet.

- Nem. Inkább hozz egy aszpirint. – mondta szenvedő hangon.

- Ott van egy karnyújtásnyira tőled a fiókba. – emeltem le a Ferrari kulcsait és kimentem a garázsba. Mire beindítottam a motort Virág is beült mellém.

- Apaa siessüünk! – nyafogott. – Lekéssük a rajtot!

- Na azt nem hagyom. – nevettem. Ránéztem az órára és a 20 perces útra volt 5 percünk. Tövig nyomtam a gázt amit az utasom is nagyon értékelt. Leparkoltam a ház előtt és verseny futást rendeztünk egészen a nappaliig. Épp oda kapcsoltam amikor elkezdtek kigyulladni a lámpák. Nem szerettem ezt a futamot. Nem szoktam aggódni túlzottan Aaron miatt, hiszen pontosan tudtam, hogy 1% az esélye annak, hogy komolyabban megsérüljön. De az anyukája is pont bele esett abba a bizonyos 1%-ba így féltem. Soha nem mentem vissza Japánba többet. Még 8 évig voltam pilóta, de ha Suzukába volt a nagydíj akkor mindig találtam kibúvót, hogy ne kelljen ott lennem. Nem bírtam volna. Közben az eső elkezdett szakadni a pálya fölött és eszembe jutottak a régi emlékek amiken csak mosolyogni tudtam. Virág a kezét tördelte mint mindig. Izgult a bátya miatt, bár ezt soha nem vallotta be. Mindig azt mondta, hogy drukkol neki, hogy nyerjen és tudjon mivel dicsekedni.

- Ne kéne ide már piros zászló? – nézett rám kérdőn.

- De, és szerintem mindjárt lengetik is. – mosolyogtam. Mindig utáltam a piros zászlót mert olyankor unalom volt az egész és utána elvárták tőlünk, hogy vissza rázódjunk a versenybe egyből. Persze néha jól jött és néha nem volt jobb megoldás. Pár pillanat múlva be is lengették a pirosat.

- Na azért! - nevetett Virág de a nevetése pillanatok alatt abba is maradt attól, hogy felpattantam a kanapéról. A szívem kihagyott egy dobbanást, éreztem, hogy baj van. Teljesen a TV-re összpontosítottam és reménykedtem, hogy nem Aaronnal van valami.

- Apa mi a.. – állt fel Virág is a kanapéról, hogy megtudja mi a bajom, de addigra már mindketten láttuk ahogy az egész világ is, hogy az egyik Red Bull összeroncsolódva csúszik a kavics ágyban és a fal fogja meg. Becsuktam a szememet és próbáltam nem kiborulni vagy ordítani. Ugyan ott… Mind ha a több évvel ezelőtti felvételt nézném. A kocsi oldalára fordulva fekszik a kavics ágyban és a fekete- fehér bukó nem mozdul ahogy a kesztyűs kéz sem. Aaron felvette az anyukája bukósisakját, így tisztelegve neki. Régen én is mindig egy hasonló bukót hordtam. Nem tudtam elhinni, hogy megint megtörténik. Nem veszíthetem el őt is.

- Na, gondoltam, hogy még idén valamit elbaltázik. – mondta szeptikusan Hannah az ajtóból amikor ismételték a bukást. Megremegtem a dühtől, de próbáltam magam kontrolálni.

- Francot se tudsz a vezetésről. Fogalmad sincs, milyen nehéz ekkora vízben menni. – fordultam meg lassan, ezzel is időt próbáltam nyerni ahhoz, hogy megnyugodjak egy kicsit. - És mivel semmit nem tudsz róla, ne is szólj bele. Most pedig menj pakolni és mire vissza érek Japánból meg ne lássalak itt. – vetettem oda és már szedtem is elő a telefonom, hogy azonnal tudja oda menni. – Jössz velem? – néztem Virágra aki egyből bólogatott és felrohant az emeltre átöltözni. Gyorsa elrendeztem, hogy a magán gép kész legyen mire oda érünk. Hannah teljesen megdöbbenve nézett rám de elmentem mellette és megvártam míg Virág is kiér majd erőből becsaptam az ajtót. Pár perc alatt kiértünk a reptérre és azonnal célba vettük a magán gépemet. Az út elég hosszú volt és reméltem, hogy nem lesz nagy baja. Ahogy landolt a gép már rohantunk is ki a reptér elé ahol már várt egy sofőr és egyből a kórházat vettük célba.

- Mr. Vettel. – ugrott fel Kate Aaron ágya mellől. – Nem rég hozták ki, az orvos azt mondta, hogy meg kell várnunk amíg magától felébred utána tud bármit is mondani.

- Rendben, és kérlek hívj Sebastiannak. – öleltem meg sután. – Köszönöm, hogy itt voltál vele. Ha van dolgod vagy szeretnél mehetsz nyugodtan, értesítelek bármi van. – sétáltam oda a fal fehér fiamhoz és megszorítottam a kezét.

- Ha nem bánja maradnék. – mondta lesütött szemmel. Szóval vonzódik hozzá. Érdekes.

- Maradj nyugodtan. – erőltettem magamra egy mosolyt. Leültem a fotelba és kényelmesen elhelyezkedtem. Tudtam, hogy nem percek múlva fog felébredni, de reméltem, hogy örökölte a küzdőszellemet mindkettőnktől és akkor nem sokáig fekszik eszméletlenül.

Napok teltek így némaságba és vártuk, hogy felnyissa a szemeit és utána szembesüljünk talán valami még rosszabb hírrel. Virágot sokszor vissza vittem a hotelba aludni, neki tudtam parancsolni, de Katet csak kérni tudtam arra, hogy pihenjen valamit. De ez is csak ’Bagoly mondja veréb’- nek volt mert én nem tágítottam mellőle. Csak néztem ahogy békésen fekszik és gondolkodtam. Tudtam, hogyha bármelyik gyerekemet elveszteném abba már végképp bele őrülnék. Ezért csak ültem és reménykedtem. Voltak mély pontok amikor már Virág szellemének könyörögtem gondolatban, hogy mentse meg valahogy és küldje vissza. Hittem, hogy vigyáz ránk és figyel, még ha nem is volt igaz, de sokszor erőt adott már. Éjjel volt amikor halottam, hogy a szívhangot figyelő gép gyorsabban kezd csipogni. Tudtam, hogy felébredt, de nem mozdultam. Virág az ölembe aludt és Kate is itt volt, talán megint az ágy mellett. Hallottam, hogy mocorog és hallottam ahogy azt suttogja „Mi is szeretünk anya”. Szóval figyel minket és segített.

- Köszönöm, szeretlek. – suttogtam amikor már a gépek újra azt hangoztatták, hogy Aaron alszik. Elmosolyodtam, ahogy megláttam, hogy Kate Aaron kezét szorongatja. - Fiatalság, bolondság.. – kuncogtam halkan.

Kérdések =D

Sziasztok!

Mivel egyre többet, faggatok mindenféléről ezért itt ez alatt a bejegyzés alatt lehetőséget adok, hogy megrohamozzatok mindenféle kérdésekkel. :D
De mivel már többen is mondták, hogy érdekelné őket Sebi szemszöge a balesetrok és a veszekedéskor ezért ma megírom. :D

- Aaron húga 15-16 éves, mert a ficc elkezdődése óta eltelt már egy év. =)
- Virág az első részben azért halt meg, mert az egésznek úgy álltam hozzá, hogy az én ficcem nem lesz szokványos és happy end, mert az életben is ritka.
- Sebis történetet elkezdtem már. ( Midnight Lady ) De az igazán Sebis részek még váratnak magukra. =)
- Aaron nem hiszem, hogy valaha is elmondja az anyukájával való találkozást, mert ő maga sem biztos abban, hogy tényleg megtörtént és Sebit sem szeretné felzaklatni.

Eddig ennyi kérdés jut eszembe ami felmerült. :D Most itt a lehetőség a kérdezésre. =D

Pusz mindenkinek.